Üdv, Mindenkinek! - A theta healing világából, a theta teremtő világából, ahol - számomra is csodálatos és döbbenetes módon, valóban nincsenek lehetetlenek...bevallom sosem hittem volna. Hogy jutottam ide? Ki vagyok én egyáltalán? ...no, és persze ki vagyok a sztorim nélkül?
Már rég akartam. Nem, nem...nem arról van szó, hogy szerettem volna...igen is akartam, hogy írjak, akartam, hogy beszéljek...hogy megszólítsak embereket, kicsit és nagyot, állatbarátokat,fákat nézőket :) öreg bácsikat csodálókat. alternatív gyógymódot keresőket, spirituális nézőpontúakat, úgy általában a keresőket, mert én is az vagyok. Kereső már rég óta "vagyok" :) és bizton állítom, nálam többet keresőt nem igen tudnék felsorolni. Persze ezt most nem anyagi értelemben, sokkal inkább szarkasztikus csomagolásban értem. De mit keresgélek? Vagy tényleg már "Jó dolgodban, nem tudod mit csinálok?" lennék? Igen, néha majdhogynem szégyelltem magam, hogy egyhangúsággal "tarkított" életecskémben miért nem a "fontos" dolgokkal törődöm inkább, mindenféle blablaság helyett.
Amikor elértem egy bizonyos kort, akkor - szerintem sokan vagyunk így - elkezdtem azon gondolkodni,, amin már egészen pici gyermekkoromban is. Jelesül azon, hogy mit keresek ITT? Miért is vagyok itt? Itt vagyok egyáltalán? (No ez már bonyolultabb kérdés, ha gondoljátok, erről is beszélünk majd) Azt éreztem mindig, én nem idevaló vagyok....
Anno anyukámat kérdeztem, mi van a VILÁG után? Hova ment nagyapa? ...és egyáltalán MIÉRT ment el? Én is elmegyek egyszer?????.....ééééés Te is? :( Azt hiszem, hogy nem is akartam választ kapni az utolsó kérdésre...talán jobb lett volna akkor a bizonytalanság. De anyu nem hazudott. Ahogy sosem.
Azokra a kérdésekre azonban, hogy mi van az Univerzumon túl....és hasonlók ...sosem kaptam - számomra - kielégítő választ, de ugyan mit is mondhattak volna? Mit mondhatott volna anyu nekem, hiszen valójában ő sem tudta....de azt gondolom, talán nem is akarta. Neki volt egy hitrendszere, vagyis inkább több száz hitrendszere, melyekből egy csomót - akár önkéntelenül - nekem is átadott. Aztán ott volt apu, akinek szintén volt egy csomó hitrendszere - no és persze ő is átadott nekem néhányat. Gyakorlatilag erről nekem fogalmam sem volt. Cseperedtem egy családban, jártam óvodába, iskolába, középiskolába, és rám rakódtak közben szépen lassan a hiedelmek, az ítéletek - persze elő-szóval - is, meggyőződések és bírálatok magammal és természetesen másokkal szemben is. Tévét is néztem, rádiót is hallgattam, hol szándékosan, hol pedig háttérzajként...de ma már tudom, óriási hatással volt rám minden egyes szó, akár jó, akár rossz dolgokat hallottam. Mindegyiket valóságnak fogadtam el. Rengeteg félelmem volt, amit gyermekkoromtól cipeltem magammal, s a mázsás súly valahogy nem akaródzott eltűnni a vállamról. Nehéz volt, tudtam, hogy le kéne tennem, de valahogy mindig megmagyaráztam magamnak, hogy ebből semmi baj nem lehet. Mert, hogy félni jó!
Hogy miért? Nos...azért....mert AZ EGYIK LEGSZEBB ÉRZÉS A MEGKÖNNYEBBÜLÉS. A megkönnyebbülés elképesztően boldoggá tesz. A megkönnyebbülés gyakorlatilag elfeledteti veled, hogy halandó vagy, elfeledteti veled a világ összes fájdalmát, és a megkönnyebbülés érzése a mindenség legboldogabb emberévé tud tenni. A lényeg, hogy legyen megkönnyebbülés is, ne csak félelem.
Ma már tudom, hogy ezért volt szükségem a félelmeimre. A félelmeimre a háborútól, a félelmeimre, hogy elveszíthetem azokat, akik a legközelebb állnak hozzám, a félelmekre, hogy megbetegszem és a félelmekre, hogy meghalok. Nos, igen. Ettől - valószínűleg - mindenki fél.Nekem azonban a félelmek határozták meg a napjaimat egészen kicsi korom óta. Egyenes következmény volt, hogy valami történni fog....ez nem volt kérdés..a kérdés csak az volt, hogy mikor....
